Katakombás területen nem túl könnyű önfeledten ugrándozni. A már tajtékzó vizeket le kellett csillapítani. Muszáj volt, nem tehettem mást. Most fáj, nem is értem mért. Most még űr van bennem, nem is értem mért. Most még hiányzik a tajtékzás, tudom miért. Talán jó volt egy kicsit kizökkenni ebből a fene nagy megszokásból. Ziláltan vonnám vissza a tajték eloszlatását, mert ez az amit akarok, és ez az, amit nem akarhatok. Azt hiszem felnövök, döntéseket hozok, nehéz döntéseket. Megválok szeretett dolgaimtól, hogy egy másiknak biztosabb legyen a helyzete. A legkézenfekvőbb döntés lett volna? Most még nem így érzem, talán később.. talán később érzek is valamit a „hasznából“. Egy parányit büszke vagyok magamra, hogy képes voltam lemondani olyasmiről, ami fontos volt. Ezt természetesen egyrészt magam miatt tettem. De az is lehet, hogy rossz a jövőképem… kitudja, én nem.
Utolsó bejegyzés:)
