Puha gyep kéne, hogy térdig merülve simuljak a gyengédség lelkéhez. Haszontalan a felhő. Vakít, homályt tart a homályosság elé. Betakar mindent ez a „földi jó“. Katarzisélményt nyújt, hacsak szétnézek a ködben. Katonának kéne lenni! Pusztítani kéne. Hamar. Amíg még nem jön el a világ végét jelentő pusztulásig való szenvedés. Ez szó szerint zuhanás. Haladás a mély felé. A ferdített valóság a kényszer. Rikolthatna a sás is. De gyenge a szár és a lehelet hozzá kevés.
Zene is kéne valamennyi. Meg fény és levegő. A rikoltáshoz, a dalhoz, ami a múltban rekedt, de a jövőt jelenti. Kacatok sincsenek már. Víz van, halak nélkül. Hang van, kép nékül. Ami a legfontosabb: beszéd értelem nélkül. Zabos a holnap is. Haldoklik a táj…
Archive for október, 2010
A szél sodrása
Gomb.
Talán most valami értelmet nyerhet ez a parányi szó: élet. Talán most rejlik benne annyi ahhoz, hogy észrevegyem mit akar mondani. Talán, de lehet hogy mégsem. Ha ez egy vicc lenne, nevetnem kéne rajta, de ne kelljen a többséghez tartoznom. Hiába, mindig lesz valami ami csak később válik világossá. Kell a bizonytalanság és a tudatlanság ahhoz, hogy haladni tudjunk. Szaporítani kéne a lépteket. De a boldogság így is olyan gyorsan suhan még ebben a rohanó világban is, hogy lehetetlen a közelében maradni tartósabb ideig. Sziklaszilárd az érzés, de múlandó. Fortélyok százát kell elsajátítani ahhoz, hogy kézben legyen a boldogság hosszan. Túl sokáig nem szabad a boldogságnak lélekben élnie, csak nagyobbá tenné az eddigi űrt. Ami szintén csak előnytelen. Kéne valami egyensúly két érzés közt. Kéne valami „help“ gomb, ha megbillenne az egyensúly. Addig pedig marad a felismerés, a várakozás.
Régről. Sokáig nem írtam, de nem volt rá módom. Írások születtek meg is tekinthetőek. Itt illetve erre kattintva.
Bye*<3
